Sokfélék lehetnek az impotencia jelei

Impotencia jelei

Habár sokan az impotenciát a korosodó férfiakkal hozzák összefüggésbe, sajnos az igazság az, hogy ez a gond nemcsak az idősebb úriembereknél jelentkezhet. Az impotencia jelei a fiatalabb férfiaknál is megmutatkozhatnak. A kutatások és a statisztikák is igazolják, hogy az impotencia jelei napjainkban a fiatalabb korosztály, esetenként akár a kamaszok és a fiatal felnőttek körében is előfordulhatnak. Ennek pedig számos oka van. Gyakran a stressz az oka, néha pedig valamilyen betegség.

Az okoknál arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemi aktus utáni vágyakozás, egyáltalán a vágykeltés maga pszichológiai befolyások által alakul ki. Ez pedig azt jelenti, hogy a teljesítményzavar lelki dolgokhoz is köthető. A szakemberek ezért is tartják úgy, hogy az impotencia jelei pszichológiai gondokra is mutatnak. Ha probléma adódik a merevedéssel, akkor érdemes szakemberhez fordulni, aki többféleképpen is kezelheti ezt. Manapság már nem egyből gyógyszereket írnak fel az orvosok, hanem próbálják megfejteni, hogy mi is áll a gond mögött.