Hevítőrudak változatos aromákkal

A dohányzásról való leszokásban régebben a nikotinos tapaszok és rágógumik tudtak segítséget nyújtani. Ma azonban egyre több olyan embert látunk, akik a hevítőrudak alkalmazásával hagyják el a dohányzást. Meg kell jegyezni azt is, hogy sokkal eredményesebben, mint az eddig használt eszközökkel.

A tapaszok, rágók, sprayk annak ellenére, hogy segíthetnek pótolni a függőségért elsősorban felelős vegyületet, nem adják vissza a dohányzás megszokott mozdulatát. Ez pedig sokszor azt jelenti, hogy az ember újra rágyújt. A hevítőrudak azonban kellemesen, de főleg jóval egészségesebben pótolják a cigarettázás rituáléját. Elszívhatók egy kávé mellett, ebéd után vagy a munkahelyi szünetben. 

Nem bocsájtanak kis füstöt, így a legtöbb esetben beltéren is nyugodtan használhatóak. A hevítőrudak ráadásul kellemes és igen változatos ízekben elérhetőek, például a hevitorudaruhaz.hu webshopban. Ha még „kezdő” ezen a téren, választhatja a nikotinos változatokat, majd pedig fokozatosan csökkentheti és végül el is hagyhatja a függőséget okozó anyagot.