Napraforgómag nemcsak rágcsaként

Napraforgómag

A napraforgó különleges növény, ami csodás látvány nyújt a mezőkön és virágvázában is. Magját nagyon sokan szeretik, de kevesen tudják, hogy valójában ez egy milyen egészséges csemege és hányféleképpen használható a konyhában azon kívül, hogy magként elrágcsáljuk.

Pedig a napraforgómag igen gazdag B1- és E-vitamin, valamint élelmi rostforrás, tehát nemcsak azért érdemes fogyasztani mert finom, hanem azért is, mert sok jó hatása van az emberi szervezetre. 

Az említetteken kívül, még kalciumot, nikotinsavat, foszfort, vasat, káliumot, növényi zsírokat és fehérjét is tartalmaz, vagyis kijelenthető, hogy a napraforgómag nagyon hasznos konyhai alapanyag. Fogyasztható nyersen, sütve és pirítva is. Az üzletekből rágcsaként ismert változat, amit szárazon pirítanak. Azonban nyersen salátákba is beletehető és akár ki is lehet csíráztatni, majd szendvicsekbe vagy azok tetejére szórni.

Továbbá beleszórhatjuk kenyerekbe, pogácsákba, kekszekbe, müzlikbe, sőt, raguk, levesek is izgalmasabbá, ráadásul egészségesebbé tehetőek általa. Fedezze fel Ön is a napraforgómag rejtette lehetőségeket és tegye mindennapi étkezéseinek részévé, hogy az egész család élvezhesse nemcsak a remek ízét, hanem a jótékony hatásait is!

A Bulkshop webáruházban 770 Forintért 1 kilogramm nagyon jó minőségű napraforgómagot vásárolhat, amit bátran beépíthet a vegán és paleolit étrendekbe is. Tehát nem lesz gond azzal sem, ha valaki ezekhez hasonló életmódokat követ, mert a napraforgómag bárki által fogyasztható és ráadásul még hasznos is. Szerezze be mihamarabb és használja minél többször!